Soltész Krisztina

klinikai szakpszichológus

"Abban hiszek, hogy a gyógyuláshoz változás is szükséges, változni azonban nehéz.

Munkámmal ezt a folyamatot is támogatom."

 

Jellemzően szorongásos és hangulati zavarokkal, pszichoszomatikus betegségekkel, kapcsolati zavarokkal, anyasággal, meddőséggel, illetve anyasággal kapcsolatos veszteségekkel foglalkozom.

  • Részletek...

    Pszichológiai tanulmányaimat az ELTE-n, klinikai szakképzést a Semmelweis Egyetemen végeztem, emellett aktív analitikus terapeuta, pszichodráma asszisztens és coach képesítésem van.

     

    Pszichológiai tanácsadást az angliai London School of Consuelling intézményében tanultam.

    Kiképző terapeutám Dr. C. Molnár Emma az I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika pszichológusa volt, így neki köszönhetően már igen hamar találkoztam a nőgyógyászat területével, annak lélektani oldalával.

     

    Szakdolgozatomban a meddő párok párkapcsolati dinamikáját vizsgáltam. Az anyaság mindig is érdekelt és fontos volt számomra, én magam sem tudtam soha elképzelni gyermek nélkül az életemet, így mindig nagyon együtt éreztem azokkal, akik ezzel a problémával fordultak hozzám és motivált vagyok abban, hogy segítsek nekik.

     

    Szakmai érdeklődési területem a pszichoszomatikus betegségek, kapcsolati konfliktusok, az életvezetési elakadások feltárása, szorongásos és hangulati zavarok, az anyaság és az ezzel kapcsolatos veszteségek, a meddőség, az idealizált anyaság megélésének hiánya okozta szorongásos zavarok kezelése.

     

    A Magyar Orvosi Kamara, az Aktív Analitikus Pszichoterapeuták Egyesületének valamint a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság tagja vagyok.

     

    Folyamatos szupervíziómat Dr. Ormay István aktív analitikus pszichoterapeuta látja el.

     

    Tanulmányok:

     

    • 2014 – 2018: Felnőtt klinikai szakpszichológus, SOTE Általános Orvosi Kar, Klinikai Pszichológia Tanszék
    • 2002 – 2007: Pszichológus, ELTE Pszichológia és Pedagógiai Kar, Személyiségpszichológia Szakirány
      Szakdolgozat címe: Meddő párok párkapcsolati dinamikájának vizsgálata
    • (1992 – 1995: Közgazdász, Külkereskedelmi Főiskola)

     

Amiben segíthetek

 

Szakmai specializáció területem a pszichoszomatikus betegségek, kapcsolati konfliktusok, az életvezetési elakadások feltárása, szorongásos és hangulati zavarok, az anyaság és az ezzel kapcsolatos veszteségek, a meddőség, az idealizált anyaság megélésének hiánya okozta szorongásos zavarok kezelése.

Módszerek

 

Aktív analitikus terapeuta vagyok, emellett integratív szemléletben más módszerekkel is dolgozom: a katathym imaginatív pszichoterápia (KIP), a kognitív terápia, a pszichodráma és a coaching elemeit is alkalmazom a terápiás munkában. Sématerápiás képzésem folyamatban van.  Ezek közül a fennálló probléma valamint a páciens személyisége és szükséglete alapján választom ki a legmegfelelőbbet.

Aktív analízis

Az aktív analitikus módszernél a figyelem középpontjában a terapeutának a klienssel való terápiás kapcsolata és az aktuális konfliktusok feldolgozása áll. A terapeuta a gyógyulás elősegítése érdekében gyakorlatokat, feladatokat is ad, azokat számon is kéri, azaz szükség esetén pedagógiai szerepet is vállal.

  • Részletek...

    A terápia célorientált: a páciens megtanulja kezelni a konfliktusait. Az aktív-analitikus pszichoterápiás módszert a technikai sokszínűség jellemzi; a pszichoanalitikus iskolák elméleti alapelveit elfogadva és részben azokra építve alkalmaz újításokat. Szemlélete szerint az önismeret nem cél, hanem eszköz a páciens számára a hasznos változás elérése érdekében.

szorongásos és hangulati zavarok

Katathym imaginatív

pszichoterápia (KIP)

A KIP-nél módosult tudatállapotban a tudattalanból jövő, érzelmileg telített képeken, szimbólumokon dolgozunk. A lelki folyamatok közös nyelvét leginkább a szimbólumokban fedezhetjük fel. Képi áttételek segítségével szemléletessé válik, amit ki szeretnénk fejezni.

  • Részletek...

    A KIP módszerével végzett pszichoterápia lehetővé teszi a terápiás munkát közvetlenül a szimbólumon, majd a képhívást követő megbeszélés, jelentéskeresés által a tudatos síkon dolgozunk tovább. Ez a folyamat lehetővé teszi a korai emocionális hiányok feltöltését, a személyiségszerkezet utólagos érését, és a konfliktus feldolgozásnak a képi síkon való elvégzését.

életvezetési elakadások

Kognitív terápia

A kognitív megközelítés a tünetek mögött húzódó alapvető gondolkodási zavart és a torzított értelmezéseket tárja fel és módosítja. Célorientált, probléma-fókuszú, és elsőként az aktuális helyzetre és problémákra fókuszál.

  • Részletek...

    Különféle módszerekkel éri el a változást a gondolkozásban és viselkedésben, a tartós érzelmi és magatartásbeli javulás érdekében. Készségeket tanít meg, azt, hogyan lehet a páciens önmaga terapeutája. A kognitív terápia önmagában és kiegészítő módszerként is hatékonyan alkalmazható például szorongásos, depressziós és pánik-zavarok esetén, párkapcsolati problémáknál, poszttraumás stressznél.

kapcsolati zavarok

Pszichodráma

A pszichodráma olyan személyiségfejlesztő, önismereti és terápiás módszer, amelynek alapja a cselekvés, annak átélése, az érzelmek tudatosítása és belátása. A belső lelki tartalmak, élmények és konfliktusok megjelenítésén keresztül a feszültségek valódi oka feltárható és kiélhető.

  • Részletek...

    Lehetőséget ad, hogy a résztvevők rálássanak az őket most foglalkoztató kérdésekre, újragondolják és újrajátsszák a múlt eseményeit, megvizsgálják azokat egy másik szemszögből, új megoldási utakat találjanak. Célja, hogy a visszanyerjék spontaneitásukat, kreativitásukat a problémás helyzetekben.

meddőséggel, anyasággal kapcsolatos veszteség

Sématerápia

A sématerápia egy integratív módszer, mely a kognitív viselkedésterápiás, a kötődéselmélet, a gestalt, a tárgykapcsolati, a konstruktivista és a pszichoanalitikus iskolák elemeit foglalja egy terápiás modellbe.

  • Részletek...

    A hagyományos kognitív viselkedésterápiát azzal egészítette ki, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a pszichés problémák gyermek- és serdülőkori eredetének feltárására, emotív technikákra, a terapeuta-páciens kapcsolatra és használja a módosult tudatállapotot, imaginációt valamint az egyszemélyes pszichodráma elemeket.

Árak, egészségpénztárak

 

 

Első konzultáció (50 perc): 26.000 Ft

 

Terápiás ülés (50 perc): 23.000 Ft

 

A nagyobb egészségpénztárakkal
le vagyok szerződve.

Királyhágó Rendelő:
Budapest XII., Királyhágó u. 2.

Csak előzetesen egyeztetett

időpont esetén.

 

Szabad kapacitás hiányában jelenleg a bejelentkezés szünetel.

 

 

Együttműködő partnerünk:

 

 

Általános Adatvédelmi Szabályozás